Kamagra Zselé eladó, Kamagra Rendelés, Kamagra Zselé Ára, Kamagra Zselé olcsón

Top 10 párkapcsolatölő



2012. február 12., megtekintve 1589 alkalommal

Top 10 párkapcsolatölő

A korábban hitt hét évnél, mára már négy évvel hamarabb következik be a párkapcsolatokban a legválságosabb időszak - áll egy brit tanulmányban.

Készítői -, akiket egy filmstúdió bízott meg a kutakodással - 2000 brit felnőtt megkérdezése alapján vonták le következtetéseiket. A hízás, a sündisznóállás, a levágott körmök fürdőszobában felejtése, a horkolás és egyebek hamarabb juttatnak mélypontra egy kapcsolatot a sebes élettempójú XXI. században, mint korábban.

A harmonikus kezdeti időszak kevesebb, mint felére zsugorodásában főszereplő a hosszabb munkaidő, a pénz miatti aggódás. A megkérdezettek minősített többsége, bő kétharmada - 67 százaléka - a harmadik esztendőt ítélte a legnehezebbnek.

A felmérés összeállította a kapcsolatölő dolgok toplistáját is:

- Első a hízás és a testedzés elhagyása, 13 százalék tette az első helyre.
- Második a pénz és költekezés körüli vitasorozat, 11 százalék tartja a legfőbb bajnak.
- Harmadik helyre került a túl sok, vagy ellentétes műszakokban végzett munka, 10 százalékkal.
- Negyedik a tisztálkodás elhanyagolása 9 százalékos kapcsolatölő rátával.
- Ötödik helyen a rokonságok vannak: a fő baj, hogy általában a pár kölcsönösen sokallja a másik pereputtyával eltöltendő időt. Ezt is 9 százaléknyian jelölték meg legfőbb harmónia-halálnemnek.
- A hatodik a romantika hiánya, továbbá a szexé, 8 százalékkal.
- Hetedik helyen az iszákosság áll, 7 százalékos mutatóval.
- Nyolcadik a horkolás és az emiatti korholás, továbbá az antiszociális alvási szokásvilág: hogy ezen mit értettek a felmérők, arra nem tért ki a Reuters brit hírügynökség, feltehetően a fogcsikorgatástól kezdve, a lámpaégetésig minden benne van, s 6 százalékot kapott.
- Kilencedik a divatjamúlt öltözködés, a régi ruhák, alsóneműk viselése az elnyűttségig, 4 százalékkal.
- Tizedik helyezett a fürdőszobai szokások, például levágott körmök, szőrszálak hátrahagyása. Ezt 4 százaléknyian mondták legfőbb gondnak.



Kamagra Oral Jelly, Kamagra Zselé, Kamagra Gél megrendelése akciósan!
Kamagra Max 100mg megrendelése akciósan!
Kamagra Pezsgőtabletta megrendelése akciósan!
Super Kamagra megrendelése akciósan!
«« Vissza a hírekhez
Itt az igazság! Ahogy alszol, olyan a kapcsolatod a pároddal!

Friss RSS hírek minden napra! Itt az igazság! Ahogy alszol, olyan a kapcsolatod a pároddal!

2011. szeptember 28., megtekintve 3392 alkalommal

Lehet, hogy elsőre hihetetlennek tűnik, de az alváspóz sokat árulkodik arról, hogy éppen hol jár a kapcsolatotok. Alváspózban összefonódtak? Vagy szabad teret hagytok a másiknak? Rólatok mit árul el az alvási pozíciótok?

» Kattints ide a teljes cikkhez

A legjobb szex tippek nőktől férfiaknak

Friss RSS hírek minden napra! A legjobb szex tippek nőktől férfiaknak

2011. június 15., megtekintve 3609 alkalommal

Az erotikus tippekből soha nem elég, és most első kézből kapod őket, tehát nem árt megfogadnia a tanácsokat. Bár minden nő más és más, ezeket a tippeket biztosan hasznosíthatod! Nem árulunk el nagy titkokat, mégis rálelhetsz egy-egy lakat kulcsára.

» Kattints ide a teljes cikkhez

Titkok, hazugságok a házasságban

Friss RSS hírek minden napra! Titkok, hazugságok a házasságban

2012. február 08., megtekintve 1074 alkalommal

Annak, aki úgy érzi, válságba jutott a házassága, még az is megfordulhat a fejében, hogy elmegy, otthagy mindent. Sajnos ma ez nagyon divatos megoldás. Sokkal egyszerűbb, mint időt és energiát áldozni a házasság megmentésére. Fontos tehát mindent elmondani a másiknak?

» Kattints ide a teljes cikkhez

Rendeléshez kattints ide
Kamagra Max, Kamagra Oral Jelly, Kamagra Pezsgőtabletta
Super Kamagra

Kamagra termékek megrendelése

Az akciós árak, csak
május 31-ig tartanak!
Promóciós kód elfogadó hely
Promóciós kód kérése


1.000 Ft kedvezmény
a végösszegből
CIPA Online Gyógyszer Forgalmazási Engedély
Miért pont tőlünk rendelj?

  • Gyógyszer forgalmazási engedély CIPA
  • Garantált forrásból származó, FDA által ellenőrzött termékek
  • Gyors szállítás, aznapi feldolgozás
  • Teljes diszkréció, jelöletlen csomagolás
  • Személyre szabott telefonos tanácsadás
  • Üzenetekre 24 órán belül reagálunk
  • Garantált hatás, a korai magömlés ellen is
  • Pénvisszafizetési garancia minden rendelésre!
Legfrissebb cikkek az oldalon


Az összes hír listázásához kattints ide
RSS hírcsatornánk

Friss RSS hírek minden napra!

Olvasd Te is a híreket kedvenc hírolvasódon!
RSS hírcsatorna címe
http://kamagra4sex.com/rss.xml

Ajánlott olvasó: Google Reader
Kapcsolódó kifejezések: kamagra, kamagra zselé, kamagra max, kamagra max eladó, kamagra zselé eladó, kamagra hatóanyag, kamagra vásárlás, kamagra leírás, eladó kamagra, kamagra max 100mg, kamagra hatása, kamagra tabletta, kamagra eladó, kamagra nőknek, kamagra gél, kamagra használata, kamagra veszélyei, kamagra használat, kamagra tabletta használata, kamagra rendelés, kamagra vélemények, kamagra tapasztalatok